Ügyfeleim gyakran megkérdezik, miért van, hogy Kína ilyen mennyiségben ontja a hamis árukat. A válasz, mint az ilyen horderejű kérdéseknél lenni szokott, összetett. De nem túlságosan. Az sem igaz, hogy „a kínai” alapvetően sunyibb fajta lenne, mint bárki más a világon (pedig ennek a véleménynek Joseph Conrad óta sok prófétája volt és van). Annak, hogy Kína a hamisítás egyértelmű szuperhatalma, gazdaságilag körülírható okai vannak.
Álljunk meg egy szóra, mondják sokan, nem csak Kína hamisít. Hamis CD-t, cipőt, övet, órát csinálnak Törökországban, Oroszországban, Boszniában, Bulgáriában, a Közel-Keleten és vagy tucatnyi afrikai országban is (jó, itt nagyrészt kínaiak). Valójában azonban ezek az országok, ahogy mondani szokták, kezdő gyerekszínészek kínai barátainkhoz képest. Az EU Kereskedelmi Kamarája szerint a világkereskedelem 7 százaléka hamis áru, és ennek 65-70 százaléka származik Kínából. Ez azt jelenti, hogy a kínai hamisítványok egy évi 6-7 milliárd dolláros iparágat képviselnek, legalábbis azon statisztikák alapján, amelyek valószínűleg a jéghegy csúcsát képezik. A valódi forgalmat gyakorlatilag senkinek nem áll érdekében felmérni, majd rátérünk, hogy miért.
Tehát hogy is alakult ki az a helyzet, hogy a világban bekonténerezett, raktározott, eladott 100 pár cipőből, MP3-as lejátszóból, játékszerből, de akár doboz gyógyszerből, zsák műtrágyából öt kínai hamisítvány? Rengeteg oka van, de ezek közül négyen mindenképpen érdemes elgondolkodni.
1. A gyors meggazdagodás reménye
A mai Kína nem a türelmes emberek paradicsoma. Minden tegnapelőttre kell, és mindenki öt perc alatt szeretne meggazdagodni. Az utcákon furikázó Porschék számából ítélve ez nem is lehetetlen. Ha pedig gyorsan akar az ember nagyot szakítani, akkor nem ül le kutatás-fejlesztési tervet írni. Inkább megnézi, mi az, amit vesznek az emberek, és kiagyalja, hogy lehet ugyanazt olcsóbban, gyorsabban megcsinálni. A tavaly novemberi Shenzhen Hi-Tech Fair-en bolyongva gyakorlatilag mást nem is láttam, mint ezt az üzleti elgondolást minden színben, méretben, csíkosban és pepitában.
2. Jogvédelem a Nagy Falon innen és túl
A következő fontos ok, hogy Kína jogrendszere még nem illeszkedik szervesen a nemzetközi gyakorlatba. A nemzetközi fórumokon bejegyzett szabadalmak nem feltétlenül élveznek védelmet Kína területén, viszont levédhetjük magunknak egy multi szabadalmát Kínában, ha még nem esik helyi védelem alá. (Sokan meggazdagodtak ebből, és például így veszített pert a Lacoste.) Mivel Kína jelenleg a világ minden nagy gazdasága számára kulcspartner, a világ forszírozza ugyan a hamisítás elleni keményebb fellépést, de azért nem túl keményen. Bill Gates szavaival „Ha valamit hamisítanak, akkor inkább hamisítsák a Microsoft-ot. Ha lesz pénzük, majd abból veszik az igazit”. A kínai kormánynak sem sürgős a dolog, tekintve, hogy többmillió ember jut munkához a hamisító üzemekben.
3. A koppintás évezredes hagyománya
Ráadásul a kínai kultúrában a másolás nincs is úgy megbélyegezve, mint nálunk. A kínai művészek számára az egyik legnagyobb eredmény, ha az eredetihez hasonló minőségben le tudnak másolni egy Szung-dinasztia korabeli festményt vagy kalligráfiát, csakúgy, ahogy a legutóbbi időkig a társadalomtudósok sem kombináltak: fejből megtanulták Konfúciusz műveit az államviszgára. Ahogy nekünk volt „Előzzük meg a nyugatot”, a századfordulón a kínai császárságban „Másoljuk le a nyugatot” mozgalom volt, nem is kis sikerrel. A hamisítás mellet Kínában ma is virágzik egy másik, teljesen legális ágazat: New York, Abu Dhabi és más világvárosok bankjaiba, villáiba kínai mesterek készítik a Rubens, Canaletto és más klasszikus reprodukciókat.
4. Shan Zhai, avagy a kínai Tenkes Kapitánya
A végére hagyom, de talán a legérdekesebbnek tartom a Shan Zhai (ejtsd: „san dzsaj”), vagyis hegyi banditák hagyományát. A régi időkben a Shan Zhai közösségek Robin Hood-szerű kultikus figurák voltak, akik a gazdagok, elsősorban a központi hatalom megkopasztásával kerültek a helyi hierarchia élére. Hamisítottak mindent: pénzt, császári pecsétet, bort, régiséget, és a nyereségből birodalmat építettek. A mai CD és elektronikai hamisítványok készítői bevallottan a Shan Zhai hagyományt követik, sokan közülük legendás haramiák leszármazottainak kiáltják ki magukat. Ha bejön a haramia-üzlet, a vezérek legális céget alapítanak és a Shan Zhai pénzt öt-tíz év alatt tisztára mossák. Ahogy az utóbbi száz évben Afganisztánban sem akar gyökeret verni a liberális demokrácia, ahhoz is kell majd egy kis idő, hogy a szecsuáni hegyekben szorgoskodó kínai betyárok megbízható adóbevallást készítsenek.
De miért is tennék, mikor az utóbbi tíz évben egy kezemen meg tudom számolni azokat az európai ismerőseimet, ügyfeleimet, akik hamis svájci óra vagy Gucci táska nélkül mentek haza Kínából.
