A nagy falat

Friss topikok

Linkblog

Peking vs. Vatikán: A vallás és a vallások Kínában

2010.12.26. 03:14 Holch Gábor

Komoly feltűnést keltett  XVI. Benedek Pápa Karácsonyi üzenete, mely Irakot és Kínát emelte ki mint olyan helyeket, ahol a kereszténység és általában a szabad vallásgyakorlat joga aggasztó mértékben sérül. A kínai keresztényeket arra kényszerítik, mondta Benedek Pápa, hogy a Kommunista Párt által létrehozott egyházi szervezetet tagjaként gyakorolják vallásukat, ami hitükkel és lelkiismeretükkel is ellentétes lehet.

Az Irakkal együtt történő említés sokakban a meggyőződésükért meghurcolt, bántalmazott emberek tízezreinek diabolikus képét idézheti fel, melynek egyik oka éppen az, hogy olyan keveset lehet tudni Kína vallási életéről. Amiről pedig keveset tudunk azt rendszerint végletesen ítéljük meg, így a Kínai Népköztársaság és a vallás viszonyáról is létezik két egyaránt elterjedt, bár egymással homlokegyenest ellentétes nézet.

Az egyik a vallás gyakorlásának minden formáját üldöző és elnyomó maoista apparátus rémképe. Az ennek kitett, majd Kínába látogató külföldi meglepve látja a templomokat és imahelyeket, melyek közül sokat állami pénzen újítottak fel és tartanak karban. A másik véglet ezért hasonló ahhoz a sokak által vallott véleményhez, hogy Kína maga mögött hagyta a kommunizmust és mára a "legkapitalistább" hely a földön, ahol minden eladó és minden lehetséges, így a vallás sem ütközik a politikával. Természetesen ez sem így van, elvégre a vallásba mindenhol beleszól a politika.

A szabad vallásgyakorlás érdekes módon a Kínai Népköztársaság alkotmányban is benne van, bár némi szűkítéssel. Az alaptörvény szerint szabadon gyakorolható ugyanis az ország öt hivatalos vallása: a taoizmus, a buddhizmus, az iszlám a katolikus valamint a protestáns vallás. Ezen vallások mindegyikének hatalmas követőtábora van, bár igaz, hogy mindegyiknek megvan a Párt és Állam felügyelte hivatalos szerve. A hivatalos katolikus egyház ötmillió lelket számlál, a protestáns ennél jóval kevesebbet, a taoista és buddhista egyházak viszont több tízmilliót.

Való igaz, hogy a hivatalos egyházakon kívüli vallásgyakorlatot az állam rossz szemmel nézi, szemmel tartja és ha lehet, akadályozza. Az utóbbi évtizedben ez főleg az utazás és szabad kommunikáció korlátozásában merült ki, idén például visszafordítottak egy ökumenikus konferenciára igyekvő kínai küldöttséget a repülőtérről. A kínai püspökök kinevezéséhez a Kommunista Párt jóvhagyása szükséges. Ez azonban az átlag hívőt nem döbbenti meg, hiszen a közélet minden területén ez a helyzet. Ha letartóztatásokról hallunk, általában kiderül, hogy vallási aktivistákról van szó, akik nyíltan kihívják a status quo-t, ez pedig a hitvalláson túl több politikai tabuba is belegázol.

A vallás elpolitizálása nem újdonság a világban, Kínában sem az ötvenes években kezdődött. Az i. sz. első évezred második felében a buddhizmust üldözték kemény kézzel, egyrészt idegen eredete miatt (az indiai szubkontinensről érkezett), másrészt mert az egyéni megvilágosodás gondolata ellentétes volt a család és császár iránti engedelmesség konfuciánus eszményével. Az iszlám és a tibeti buddhizmus, a birodalom elszakadni igyekvő peremterületeinek ideológiája lévén Kína egész történelme során hátrányos megkülönböztetés alá esett.

A jelenlegi Vatikán vs. Peking vita két nagy politikai tabuba gázol bele térdig. Az egyik, hogy a kereszténység a kezdetektől politikai szándékkal jelent meg a birodalomban, márpedig sem a Pápa, sem pedig a kínai császár, és örökösei, a jelenlegi pekingi vezetés nem szeret osztozni a hatalmon. Adam Schalltól és Ferdinand Verbiesttől a legismertebb Matteo Ricci-ig a századok során sokan próbálták a császárt megtéríteni, a császárellenes szervezkedések pedig gyakran keresztény ideológiába csomagolva bukkantak fel. Hong Xiuquan, a XIX. századi Taj-Ping felkelés vezére egyenesen Krisztus reinkarnációjának tartotta magát.

A másik tabu Tajvan, mivel a Vatikán (ellentétben az Egyesült Nemzetek Szervezetével és a legtöbb állammal) soha nem ismerte el Kína kommunista vezetését: a Szent Péter Téren továbbra is a Kínai Köztársaság, azaz Tajvan püspökei képviselik Kínát.

Az ideológiai csata egyik szemben álló fele sem engedékenységéről híres. A katolikus egyházfő elnyomással, Peking államellenes szervezkedéssel vádaskodik, és mindkettőnek van némi alapja. A Vatikán például 2000-ben boldoggá avatott számos, az 1900-as úgynevezett Boxer-lázadás idején meggyilkolt kínai keresztényt, akik azonban a hivatalos kínai álláspont szerint császárellenes összeesküvők voltak. A vad antikommunista II. János Pál Pápa halálakor sokak a helyzet javulását remélték, de ez nem következett be.

A kötélhúzás a végtelenségig folytatódhat. Peking a Vatikántól ugyanazt követeli, mint más politikai intézményektől: az egy-Kína politika elismerését és a belügyeibe való be nem avatkozást. A Szent Péter Bazilika erkélyéről nézve azonban a zsebkendőnyi állam nem lehet egy a sok közül.

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyfalat.blog.hu/api/trackback/id/tr152539409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mítoszirtó 2010.12.26. 11:36:26

Lopott vallási ünnepek
2008.12.04. 14:40 IGe

Tehát lopott ünnepek ténye, ami felteszi a kérdést; a kereszténységben van egyáltalán valami, ami eredeti, nem lopott, plagizált, vagy átértelmezett?

vilagnezet.blog.hu/2008/12/04/lopott_vallasi_unnepek
süti beállítások módosítása