A nagy falat

A Könyhét 2011. februári számában Jolsvai Júlia kíváncsiskodására Holch Gábor válaszol.

A Jószöveg Műhely Kiadó gondozásában jelent meg Holch Gábor Mindenki szellemi kalauza – Kína című kötete. A könyv szakszerű, alapos, érdekes fejezetekben mutatja be Kínát. A szöveget Balogh Attila szemet gyönyörködtető, informatív képei árnyalják és egészítik ki. Holch Gáborral a világháló segítségével Sanghajban beszélgettünk

– Gondolom, e hatalmas és szerteágazó témát nehéz volt egy ilyen viszonylag kis terjedelmű kötetben körüljárni.

– Így van. Rengeteg mindenbe bele kellett menni, miközben megpróbáltam nem túl felületesen kezelni a felmerülő kérdéseket. Volt olyan téma, amit egyszerűen nem lehetett kihagyni vagy túlságosan leegyszerűsíteni. Kína jelenkori története az erőltetett gazdasági fejlődésen alapul, arról muszáj volt szót ejteni. A pártállami berendezkedés szintén fontos. Ha ezeket nem világítom meg kellő mélységben, akkor az olvasó nem sok mindent ért meg Kínából.

– Hogy került Kínába?

Útjára indítottam a Nagyfalat testvérblogját, a Cégvezető Blogot. Míg a Nagyfalat a Kínával kapcsolatos tapasztalatokon és javaslatokon nyugszik, a Cégvezetőben vezetési ismeretekről, feladatok kiosztásáról és bekéréséről, cégstratégiáról és motivációs kérdésekről lesz szó.

Íme a Cégvezető Blog rövid bemutatkozása:

Cégvezetésről, vezetési módszerekről százával jelennek meg a könyvek, sajnos azonban éppen a cégvezetőknek nincs idejük elolvasni és a gyakorlatba ültetni őket. Nemzetközi vezetési tanácsadóként az a dolgom, hogy ezt megtegyem. Röviden és célratörően, mert a gyakorló üzletembernek erre van ideje és szüksége. A Cégvezető Blog tíz év, két kontinens és vagy száz nemzetközi cég személyes tapasztalatát sűríti gyakorlati tanácsokká.

A sorozat előző részeiben megtanultuk, mi az, amit nem lehet (mei you és mei banfa), de azt is, hogy végső soron azért minden elintézhető kínai kontextusban. Persze a harmadik rész arra is, hogy azért vigyázni kell a megoldásokkal, mert több közöttük a félmegoldás, mint gondolnánk.

Semmi sem világíthat erre rá jobban, mint a mai bejegyzés témája, vagyis hogy legendás rugalmasságuk milyen extrém helyzeteket teremt a kínaiakkal folytatott munka során. A végtelenségig lehetne sorolni az olyan rémtörténeteket, ahol az étterem lézerszenzoros pisildéjét úgy szerelték be, hogy a vendégnek kézzel kellett megnyitni a szenzor mellett a vízcsapot, és hasonlók. Sok ilyen történet Magyarországra is eljut: tövestől kidőlt felhőkarcolók, hegesztőpisztollyal felgyújtott félkész szállodák: titkuk a "Cha bu duo" mentalitás.

4. Cha bu duo

Hivatalos fordítása "szinte" vagy "majdnem", szó szerint pedig azt jelenti: "Nem sok hiányzik". A hétköznapi kínai nyelvben viszont a Cha bu duo egy univerzális módszer, melynek segítségével elkerülhetjük, hogy igent vagy nemet, és egyáltalán akármit feleljünk egy kérdésre. Íme:

A héten esedékes Obama-Hu Csin-tao csúcstalálkozó közeledtével egyre több figyelem irányul Amerika egyik legnagyobb aggodalmára: Kína növekvő katonai erejére. A Népi Felszabadító Hadsereg (a kínai hadsereg hivatalos neve) valóban gomba mód növekszik. 2000 óta szinte minden év katonai büdzséje 15% körül haladta meg az előző évit, tehát a katonai kiadások gyorsabban nőnek, mint a GDP. A nemzetközi sajtóban nem egy aggodalmas hang figyelmeztet, hogy ha Kína gazdasági növekedése ilyen mérvű fegyverkezéssel párosul, az ázsiai ország gazdasági befolyását katonai terjeszkedés kísérheti.

Nem érdemes azonban sárga veszedelmet emlegetni. A kínai hadsereg sem történelmi, sem szervezeti vagy hadászati szempontból nem terjeszkedésre rendezkedett be. Ami a legfontosabb azonban az, hogy Kína nem rendelkezik a nemzetközi hatalmi terjeszkedés egy elengedhetetlen stratégiai elemével: szövetségesekkel.

Mint sok itt élő külföldi, én is szívesen faggatom kínai ismerőseimet (meg akár azokat, akiket nem ismerek) a kínai hagyományokról és babonákról. A legjobb időszak erre a Holdújév közeledte, vagyis általában január vége és február eleje.

A Holdújév Ázsia legnagyobb ünnepe. Messze felülmúlja a Karácsony fontosságát Európában, több okból. Akik éltek mediterrán országokban, azok tudják, hogy ott nem akkora etvasz a karácsony, Európa keleti felén pedig az ortodox ünnepek dominálnak. Holdújév viszont egész Ázsiában van, bár más-más a kínai, vietnámi, laoszi vagy japán ünneplés.

A Holdújév talán legizgalmasabb hagyománya a tizenkét állatjegy változása, a miénktől eltérően nem havonta, hanem évente. Az év második holdfordulójakor új korszak kezdődik (egy évre), melyet a tizenkét állat egyike határoz meg.

Kínában ugyan nem január elseje a nagy újrakezdés ideje hanem a Holdújév (takarító nénim például Újév reggelén katonásan 9-kor kezdett porszívózni), azzal azonban február 3-ig kell várni. Közben a világ egyenleget von, és 2010 az üzletben és a politikában is hozott sok érdekeset.

A 2009-es év Kína számára egyértelműen a diadal és káröröm ideje volt, hiszen az egész világ válságban fetrengett, míg ők azért szorítottak, nehogy tíz százalék alá zuhanjon a GDP növekedése. 2010 azonban a világ más gazdaságai annak ellenére zárták zilált soraikat, hogy a válságnak azért nincs vége. Közben viszont Kína rádöbbent arra, hogy a válság évében tanúsított magabiztosság máshonnan nézve arroganciának tűnhet, pedig jobb megtartani a jó viszonyt, hiszen a Kínai gazdasági csodát a következő pár évben egyértelműen újabb csodákkal lehet csak pályán tartani.

A sorozat ahhoz a ponthoz érkezett, ahol elkezdhetjük kombinálni az eddig tanultakat. Az első kifejezés a mei you volt, a második a mei banfa: a mai "mei you wenti" az eddigiekre építve egy fontos elemmel gazdagítja a kollekciót.

Az ázsiai kultúra egyik legzavaróbb vonása (vagy legelgondolkodtatóbb, attól függően, hogy mi a tét), hogy másként mondanak igent és nemet, mint amihez hozzászokhattunk. Tanácsadói munkám során gyakran találkozom olyan európai üzleti delegációval, mely rövid kínai látogatás után lenyűgöző eredményekről számol be: talál egy hihetetlenül olcsó beszállítót vagy egy lelkes, mindenben megbízható vegyesvállalati partnert. Az esetek többségében az első diadalmámor után mégsem történik semmi. Ha történik valami, akkor nem úgy, ahogy akarták. 

Ha megkaparjuk az ilyen sztorik felszínét, a tárgyalások kulcsmondatai között kiemelt helyen szerepel a "mei you wenti". Érdemes megismerkedni vele.

3. Mei you wenti

Aki olvasta az első bejegyzést, már tudja, hogy a "mei you" azt jelenti, hogy "nincs". A wenti (kiejtve "venti", de angolos, ajakkal képzett u-szerű w-vel, nagyjából "uenti") a bevett fordítás szerint problémát jelent. E szerint a "mei you wenti" azt jelenti, hogy nincs probléma, vagy nem probléma. Ez pedig ugyebár a lényeget tekintve igenlő válasz.

Csakhogy!

A minap elhatároztam, megnézem, mit írnak a karácsonyi hajrában a Mindenki szellemi kalauza Kínáról internet-szerte.

Elégedetten tapasztaltam, hogy a könyv elég jó publicitást kapott. Ott szerepel majd minden nagy könyváruház kínálatában, több külön is javasolta karácsonyra, és a weblapjára tette több Kínával vagy Kelet-Ázsiával foglalkozó egyesület, intézmény és hírportál is.

Amikor azonban bele akartam merülni, hogy mit írnak róla, azt hittem kettős látásom van, legalábbis addig, amíg a harmadik, negyedik ajánlóhoz nem értem. Az ajánlók nemcsak hogy szóról szóra megegyeznek egymással, de egyenesen még a kötet tartalmi lezárása előtt a Jószöveg Kiadó által rittyentett rövid kis fülszöveg "másol, beilleszt" eljárással készült klónjai. A könyv minimum átlapozásáról árulkodó érdemleges hozzászólást egyet találtam, a Fehér Tigris kung-fu egyesület weblapján.

Komoly feltűnést keltett  XVI. Benedek Pápa Karácsonyi üzenete, mely Irakot és Kínát emelte ki mint olyan helyeket, ahol a kereszténység és általában a szabad vallásgyakorlat joga aggasztó mértékben sérül. A kínai keresztényeket arra kényszerítik, mondta Benedek Pápa, hogy a Kommunista Párt által létrehozott egyházi szervezetet tagjaként gyakorolják vallásukat, ami hitükkel és lelkiismeretükkel is ellentétes lehet.

Az Irakkal együtt történő említés sokakban a meggyőződésükért meghurcolt, bántalmazott emberek tízezreinek diabolikus képét idézheti fel, melynek egyik oka éppen az, hogy olyan keveset lehet tudni Kína vallási életéről. Amiről pedig keveset tudunk azt rendszerint végletesen ítéljük meg, így a Kínai Népköztársaság és a vallás viszonyáról is létezik két egyaránt elterjedt, bár egymással homlokegyenest ellentétes nézet.

Aki olvasta a hétrészes sorozat első részét, már ismeri a véleményemet: A közhiedelemmel ellentétben a kínaiak is tudnak erélyesen nemet mondani, még akkor is, ha előbb-utóbb a leglehetetlenebb helyzetben is feltalálják magukat. Azt is megemlítettem azonban, hogy a "mejjózás" nem annyira elegáns dolog, inkább a konyhanyelv irányába húz.

Lépjünk ezért szofisztikáltabb mezőkre, és lássunk egy másik kifejezést, mely kevésbé univerzális ugyan, de legalább jól forgatható úri környezetben, így például üzleti megbeszélésen is.

Kína messze van, nem hiszem, hogy Magyarországról túl sokan fektetnének ott ingatlanba, mégis meglepően sokakat érdekel az ottani ingatlanhelyzet. Pukkan-e egyszercsak a kínai ingatlanbuborék? Vagy mehet fel a végtelenségig az ingatlanok ára, a rémtörténetekbe illő Tokió-belvárosi négyzetméterárakhoz hasonlóan?

Mi magyarok valahol szerintem szeretnénk is, hogy pukkadjon már az a lufi. Elvégre mi ugye jók voltunk, rendszert váltottunk, hallgattunk az WTO-ra meg az IMF-re, akármilyen meredek javaslatot kaptunk tőlük. Erre mi itt szívunk a válsággal, leminősítenek minket, ők pedig nőnek, mint a gomba és mindenki oda akar befektetni (Kína jelenleg világelső beáramló működőtőkét tekintve).

Hát akkor pukkadjanak meg!

...Vagyis hát miért is nem pukkadnak?

A Mandíner Blog egy tegnapi, Kína szellemvárosairól írt cikkének ihletésére itt van néhány ok, ami miatt nem pukkan a lufi.

A kínai nyelvről és a kínai kultúráról is gyakran kijelentik, hogy lehetetlen megérteni. Pedig egyik sem lehetetlen, csak némi szemléletváltás kell hozzá. Egyetlen nyelvet sem lehet szóról szóra a másikra fordítani, keleti nyelvekkel pedig végképp az a helyzet, hogy még a legalapvetőbb igen-nem válaszok megértéséhez is egy kicsit bele kell tudjunk bújni a másik bőrébe.

Tényleg úgy van-e, hogy a kínaiak sunyi népség, akik összevissza ígérgetnek, de aztán nem tartják be amit ígérnek? Igaz-e az elterjedt legenda, hogy a kínaiak a japánokhoz hasonlóan soha nem mondanak nemet? Már a kérdéseknek sincs értelme, ha nem nézünk egy kicsit utána, hogyan mondanak igent és nemet kínaiul.

Íme néhány kifejezés, amelyek bárkinek jól fognak jönni, akár a kínai piacon akarunk ravasz alkut kötni a hőn áhított kézi varrógépre, akár cégünk gyártási kapacitásának Kínába telepítéséről tárgyalunk. Aki veszi a fáradságot ezeket megtanulni, meg fog döbbenni, hogy mennyit hallja majd őket kínaiak szájából. Hiába, a kínai jobban szeret kombinálni, mint feltalálni.

Miután Kína meghódította a világot olcsó tömegtermékekkel, a mesés profitot most arra fogja felhasználni, hogy világszínvonalra fejlessze belső fogyasztói piacát, érett szolgáltatási ágazatot alakítson ki és a világ kutatás-fejlesztési központjává váljon. Legalábbis így szól a hivatalos fáma, sok más olyan kijelentéssel együtt, minthogy Sanghaj tíz éven belül a világ öt pénzügyi fővárosának egyike lesz, hogy Kína a következő művészeti nagyhatalom, valamint az a jópofa transzparens a sanghaji városfejlesztési múzeumban, hogy az idei világkiállítás az emberiség történetének egyik legkimagaslóbb eredménye volt.

Ma reggel viszont részt vettem egy, az University of Irvine, California által rendezett sanghaji kerekasztal beszélgetésen MBA-hallgatók számára, ahol rengeteg érdekes gondolat merült fel erről az új irányról.

Már a boltokban van a "Mindenki szellemi kalauza Kína", sok pozitív visszajelzést kaptam eddig is és ezen a blogon is többször lesz még szó a kötetről. Először azonban kicsit rá szeretném irányítani a figyelmet azokra, akikkel együtt dolgoztunk, főként azért, mert nem mindegyikük neve szerepel a könyvben.

A fényképek készítőjével, Balogh Attilával (akit egyébként mindenki Guczóként ismer) nagyon régre nyúlik vissza a barátságunk. Nem is emlékszem pontosan, mikor találkoztunk először, bár az igazat megvallva nem az az egyetlen találkozásunk, amire nem emlékszem. Guczo a kínai magyar kolónia lelke és nemhivatalos nagykövete. A hihetetlen forgalmú Sanghaj mozgalom listán, az Ázsia.neten és a rajta futó Sanghaj kuriron kivül vagy tizenöt éve nekiállt Kína teljes vizuális dokumentálásának, amiből létrejött egy olyan fényképkollekció, hogy már szó szerint nem fér el tőle. Bámulatos éleslátással és minőségben fotózik, és régi álmom volt, hogy valamilyen formában szöveggel kombinálhassam a fotóit.

 ...avagy kínai sztereotípiák az üzleti világban

Kína rohamos gazdasági fejlődése a fő oka annak, hogy az európai köntinensről mind több vállalkozás próbál szerencsét ebben az országban. Az európai üzletember számára azonban éppen ez a nyaktörő sebesség jelent hatalmas kihívást. Itthon normálisabb tempóhoz szoktunk, a fél év alatt felszökkenő felhőkarcolók és a legközelebbi látogatásunkkor felismerhetetlen városnegyedek elég nagy sokkot jelentenek. Sanghaj vagy Peking utcáin gyakran látni bizonytalanul forgolódó nyugati látogatót, aki egykori kedvenc vendéglőjét keresi valahol, ahol senki sem emlékszik rá. Pedig ott volt.

Az sem hathatós megoldás, ha az ember otthon jobban rákészül a kínai útra. Az úthálózat például olyan gyorsan változik, hogy a GPS rendszer nem képes követni, tovább kuszálva a már amúgy sem ideális közlekedési helyzetet. Nemcsak a fizikai, hanem a kulturális térkép is rohamosan változik. A legtöbb idelátogató legalább öt-tízéves forrásokból készül fel Kínára, és döbbenten tapasztalja, hogy már az is elavult.

Ügyfeleim gyakran megkérdezik, miért van, hogy Kína ilyen mennyiségben ontja a hamis árukat. A válasz, mint az ilyen horderejű kérdéseknél lenni szokott, összetett. De nem túlságosan. Az sem igaz, hogy „a kínai” alapvetően sunyibb fajta lenne, mint bárki más a világon (pedig ennek a véleménynek Joseph Conrad óta sok prófétája volt és van). Annak, hogy Kína a hamisítás egyértelmű szuperhatalma, gazdaságilag körülírható okai vannak.

Álljunk meg egy szóra, mondják sokan, nem csak Kína hamisít. Hamis CD-t, cipőt, övet, órát csinálnak Törökországban, Oroszországban, Boszniában, Bulgáriában, a Közel-Keleten és vagy tucatnyi afrikai országban is (jó, itt nagyrészt kínaiak). Valójában azonban ezek az országok, ahogy mondani szokták, kezdő gyerekszínészek kínai barátainkhoz képest. Az EU Kereskedelmi Kamarája szerint a világkereskedelem 7 százaléka hamis áru, és ennek 65-70 százaléka származik Kínából. Ez azt jelenti, hogy a kínai hamisítványok egy évi 6-7 milliárd dolláros iparágat képviselnek, legalábbis azon statisztikák alapján, amelyek valószínűleg a jéghegy csúcsát képezik. A valódi forgalmat gyakorlatilag senkinek nem áll érdekében felmérni, majd rátérünk, hogy miért.

újabb cikk jelent meg a sanghaji világkiállítás Magyar Pavilonjáról. A szerző döglött oroszlánba bátorkodott belerúgni, illetve mivel a cikk főleg idézetekből áll, belerúgatni. A munka egy közepes blogbejegyzés színvonalát hozza, de mivel ezúttal a hvg.hu színeiben jött ki, jobban elgondolkodtatott, mint a rendes heti pavilonócsároló cikk.

Avagy miért ne kapjunk vérszemet a kínai piac méretei láttán

Az európai fogyasztói piac általános depressziójából sok cég próbál Kelet-Ázsia irányába “előre menekülni”. Az otthoni viszonyokkal szemben Kína valóban számos előnyt rejt: a hatalmas ország fejlődő piacában a túltelített európaival szemben hatalmas keresleti lehetőségek vannak, Peking milliárdokat pumpál a hazai gazdaság növekedésébe, ráadásul a legendásan takarékos kínai háztartások sokkal nagyobb tartalékokkal rendelkeznek, mint az eladósodott nyugatiak.

A dokumentumfilek felvételein hömpölygő sanghaji vagy kantoni embertömegek láttán megmámorosodott magyar üzletembernek azonban azzal is tisztában kell lennie, hogy a valóban lenyűgöző piachoz való hozzáférés rengeteg buktatót rejt. Márpedig aki ekkora piacon bukik, az nagyot bukik. Kezdjük mindjárt a legelterjedtebb kínai üzleti legendával, az “egymilliárd fogyasztó” mézesmadzagjával.